Meghosszabbítva!

2021. 01. 10. (vasárnap) 23.37

Február 1-ig továbbra is érvényben maradnak a Debreceni Sportcentrum Kft. által üzemeltetett létesítményekben a november 11-e óta bevezetett, vírushelyzeti intézkedések.

Tájékoztatjuk tisztelt látogatóinkat, igazolt és szabadidős sportolókat az általunk kezelt létesítményeket érintő azon intézkedésekről, melyek összhangban vannak a Kormány 484/2020. (XI. 10.) 28. §-a helyébe lépő következő rendelkezéssel: „28. § E rendelet rendelkezéseit 2021. február 1-ig lehet alkalmazni.” Ennek értelmében minden jelenleg hatályos, a koronavírus-járvány terjedését lassító korlátozó intézkedés hatályban marad további három hétig.

Emlékeztetőül:  

A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve többek között a fitnesztermeket, fedett uszodákat vagy pl. a korcsolyapályákat, kivéve a vonatkozó jogszabályok szerint versenyszerűen sportolókat. Ennek értelmében, a Debreceni Sportuszoda és a Debreceni Jégcsarnok sem fogadhat lakossági vendégeket, kizárólag csak a rendszeresen itt edző, egyesületek versenyszerűen sportoló tagjai vehetik igénybe a létesítmények szolgáltatásait.

Az uszodai vagy jégcsarnok bérlettel rendelkező kedves vendégeinket ezúton is tájékoztatjuk, hogy a már megvásárolt és eddig igénybe nem vett alkalmak felhasználhatóságát 2021. május 31-ig meghosszabbítjuk.

Az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum területén található bitumenes-, és streetball pályákat, a Józsa Grund és a Pallagi Teniszcentrum pályáit szabadidős céllal – a rendeletet betartva – tilos használni.

A maszk használata a vonatkozó rendeletben foglaltaknak megfelelően – a korábbi létesítményi szabályozással összhangban – kötelező azok számára, akik nem sporttevékenységet végeznek a fentebb említett létesítményekben.

Fontos itt kitérnünk arra is, hogy e rendeletben meghatározott védelmi intézkedések betartását a rendőrség a Magyar Honvédség közreműködésével ellenőrzi.

Ha a hatóságok a fenti kötelezettségek megszegéséről szereznek tudomást, 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhatnak ki!

Köszönjük együttműködésüket! Vigyázzunk egymásra!



Cikk nyomtatása